Ez nagyon jól esett. És amikor hallottam, hogy miket tett, sírni tudtam volna. Nagyon örülök, hogy nekem van aki segít. És Tomy is itt van nekem. Vele remélem "örökkön örökké" együtt lehetek, még ha nem is mint pár, hanem mint barát. Örülök neki, hogy megért, és nagyon sokat segít. De lejött Damon, és már tényleg kellett kezdenünk a vámpírosdit. =) Tomy maradt és segített ő is. Először felidegesített, amikor nekem is "eltorzult" az arcom, és ezt kellett magamtól minél hamarabb "letüntetnem". Ezt addig "gyakoroltuk" amíg legalább 10 másodperc alatt nem ment. Hát, volt vagy fél óra. Aztán a vér ellenállást kezdtük el. Ezt éjfélig csináltuk. Aztán végre mehettem aludni. Tomy itt aludt velem. Nagyon jó volt az illatát érezni, és azt ahogy átölel. Minden nap így ment 3,5 hétig. Maradt 5 nap az egy hónapból. Nagyon gyorsan elment ez az időszak. Tomyt is sokkal jobban ismertem meg és ő is engem.
*Reggel*
Ülünk az ágyon, a lábunkat felhúzva egymás mellett. Kakaóval a kezünkben és beszélgetünk...
- És hogy vagy? Túléled azért? - kérdezte közben Tomy.
- Igen, azthiszem, de csak akkor ha segítesz.
- Persze ♥
- Akkor sikerülni fog.
Majd átölelt, és megpuszilt. A kakaót megittuk, és a karjaiban találtam magam. Amikor ülünk, és ő csak ölel engem. Úgy éreztem, ez a pillanat maradjon örökre. De megszakította egy telefoncsörrenés -.-" Tomyt hívta Elena, hogy hol van, mert nagyon aggódik érte. Persze Tomy azt mondta, hogy elment egy haverjához, és majd kb. 5 nap múlva megy haza. Aztán újra erősen a karjaiba fonódtam. Olyan jó volt érezni az illatát meg minden....A karácsonyt is átvészeltem vele valahogy. De mégis a kis Nina nélkül....szegénykém...nagyon hiányzik. Aztán Tomyval folytattam a beszélgetést...
- És mi lesz ha vége?
- Mármint minek?
- Ennek a "kiképzésnek"
- Nem tudom.. :/
- Pedig döntened kell..
- Mégis miben?
- Jössz vagy maradsz?
- Ezt ne várd el, hogy most döntsem el. Mind a két család nagyon sokat segít. Nem tudok választani..
- Megértem, de már csak 5 napod van dönteni...
- Most kérlek ne ezzel foglalkozzunk...nagyon nincs kedvem most gondolkodni, pedig nem vagyok olyan...
- Persze, megértem...
- Egyszerűen ki kell ürítenem a fejem... - majd egy könny szökött ki a szememből.
- Héé...ne síírj.... minden rendben lesz, okés? Én itt vagyok, és segítek - és letörölte a könynemet a szememről.
 

Tovább a tizenharmadik részre! *türelem*