….. hom�ly, s�t�ts�g, f�lelem. Nem tudom, hol is vagyok. Hirtelen azt sem tudom, hogy ki vagyok. Egy nagy �s hat�rozott �t�s. Megrezzentem. M�g egy. Fel sik�tottam. Nem tudom mi volt ez. Azt sem, hogy ki volt. Esetleg a tudatalattim? Esetleg valaki sz�nd�kosan b�nt? Nem tudtam eld�nteni. Speciel a nyakam mintha a f�ldh�z lenne szor�tva. Nem b�rtam megemelni. Hirtelen egy k�nny csurog ki k�k szememb�l. Egy ajt�csap�s. Annyira figyeltem, hogy j�tt-e valaki, vagy elment, hogy leveg�t se vettem, hogy halljak. �sszeszor�tom a szemem, hogy �lmodok, kinyitom, b� csal�d�s. Nem �lmodom. Ez a val�s�g. �sszeszor�tom a szemem, hogy a k�nnyemt�l l�ssak is valamit. Egy szoba. Meglep�en nem s�t�t. A v�ros k�zep�n. L�tom az aut�kat. L�tom, ahogy n�znek engem, de egy sem �ll meg, hogy seg�tsen felkelni. Senki. Itt tartunk. Senki sem seg�t a m�siknak. Egyszer csak egy csal�di aut�ra figyeltem fel, ami meg �ll a h�z el�tt. A n� berohan. Felseg�t. Meg k�sz�nn�m a seg�ts�g�t, de nem tudok megsz�lalni. Egy �t�s�rz�s a gyomromban, fel �v�lt�k. Azt hiszi hallucin�lok. Majd csak annyit hallok: „H�vd a ment�ket! MOST! „Azt�n s�t�ts�g. Mint a hal�l. Az �sszes f�jdalom elm�lt. M�g egy k�nnycsepp. �s eszm�letemet vesztettem. P�r �r�val k�s�bb a k�rh�zban kelek fel, amint a „n�” ott �l el�ttem. Annyira �r�l, hogy kinyitom a szemem, hogy odarohan, �s egy k�nnycsepp hull ki sz�p szemeib�l. L�gy hangja nyugtat� volt, �s ezeket mondta nekem:

• J�l vagy? – k�rdezte simul�kony hangj�n, mely �tj�rta f�lem, �s elmosolyodtam. Any�mra hasonl�tott. Sz�p hossz� v�r�s haja v�ll�ra simult. Barna szemei csillogtak, amikor r�m n�zett. Nem volt barn�s b�re, ink�bb feh�r, megijedtem, de meg is nyugodtam, amikor puha keze az arcomhoz �rt. �jabb mosoly j�rta �t arcomat. �s � is r�m mosolygott. Egy kis szel�d v�kony hangocsk�t hallok, amely ezeket mondja:
• Mami, meggy�gyul a kisj�ny? – Egy barna haj� aranyos l�ny l�pett be az ajt�n. Fel�lt a kis sz�kre, �s r�m n�zett. Le se vette r�lam a gy�ny�r� nagy fekete szemeit. Erre �n felnevettem. A kisl�ny is nevetett. Amire a „n�” is.

Jobban szem�gyre vettem a szob�t. Tele volt rajzzal a fal, mire els� gondolatom, ez egy gyermekk�rh�z. Ablakokon �vegfest�k mint�i. L�mp�n matric�k. �s egy felirat a falon: „minden rendben lesz” Meg is nyugodtam. Majd egy p�r perccel k�s�bb egy igen s�rmos �ri ember �llt meg az ajt�ban. Kider�lt, az „apuka”. Kedves volt. R�m is mosolygott. Magamban egy k�rd�st tettem fel: „mi�rt ilyen kedvesek velem? Mi�rt seg�tenek nekem?” Azt�n bej�n az orvos is, azokkal a h�rekkel: „minden rendben van, ma m�g bent tartjuk, de holnap m�r haza is mehet” Egy kedves �reg, �sz bajuszos b�csi volt. Kiss� duci, de nagyon kedves. Majd hirtelen a felmer�l� k�rd�s. De hova haza? Nincs is otthonom, hiszen �rva vagyok. Most mi lesz? Majd k�rdeztem is a „n�t”: „nekem..nekem..nincs otthonom. �rva vagyok. Mit tegyek? Visszamenni nem szeretn�k az �rvah�zba!” K�rdeztem s, mondtam agg�d� hangon. Egy �jabb k�nnycsepp sz�k�tt ki szememb�l. Majd az „apuka” oda j�tt hozz�m s, azt s�gta a f�lembe: „most m�r van otthonod.” Nem �rtettem semmit. Egyszer csak megtal�lnak, �s �r�kbe is fogadnak? Nem �llt �ssze a k�p. Eg�sz �jjel azon gondolkoztam falnak fordulva, Isten mi�rt b�nik velem ilyen j�l? Semmi oka sincs r�. De megk�sz�ntem neki. Mindent. Furcsa, de m�g a rosszul l�tet is, mert ha az nem lett volna, nem tal�lkozom a kedves csal�ddal. A „n�” kinek m�g a nev�t sem tudtam ott fek�dt a fotelben, kisl�ny�val egy�tt, s aludtak. Cs�ndben fel�lltam, �s be akartam takarni �ket, egy takar�val, de a „f�rfi” megzavart, �s mondta: „hagyd, majd �n. Fek�dj vissza, �s majd holnap megbesz�l�nk mindent. �s rem�lem meg is ismerj�k jobban egym�st” �n erre csak annyit mondtam: „K�sz�n�k mindent. Ak�r hogy is �rdemeltem ki, k�sz�n�m” A f�rfi csak mosolygott, �s homlokon puszilt, majd elhagyta a szob�t.

M�sodik r�sz ->