- Neharagudjon...jól hallottam? az anyja?
- Én vagyok  Rosemary Truber anyja.
- Akkor várjon, lehívom...
- Köszönöm.
Majd Elena feljön, és meglátja, hogy hallgatóztam. "Akkor nem kell semmit sem elmesélnem. Kérlek menyj le hozzá!" - és közben átölel. Lementem és látom a nőt. Anyámra hasonlít. Hosszú vörös haj, barna szemek.
- Jónapot.
- Szia Rose. (=
- Nem szeretne bejönni?
- Őm..nem..de köszönöm. Inkább te gyere ki, de nyugi, nem foglak bántani.
Kiléptem az ajtón, és átölelt. Nem tudtam mit is tegyek.
- Figyelj Rose, holnap leszel 15 éves. Nagyon fontos hogy velem gyere.
- Ezt meg honnan tudja? És ne haragudjon, de miért is mennék magával? Nem is ismerem....
- Mondom, az anyád vagyok Rose. És az nagyon hosszú, és csak annyit mondok, hogy fontos segítségre szorulsz holnap. Csak egy hónapot kérek, és visszajöhetsz.
- Micsoda? 1 hónap?? És milyen dolog? Miért szorulok segítségre?
- Mert ha nem segítek neked, embereket ölhetsz.
- Micsoda????? Mi okom lenne ráá??
- Ez nagyon hosszú. Még ma este velem kell jönnöd!!!
- Ma este???
- Ma este!!
- Najó, de megbeszélem a nevelőszüleimmel...
- Ez természetes.
Odamegyek Elenához, és mivel megérti mert az anyám kéri, belemegy. Nehezen, de bele. Elkezdek pakolni, mire Tomy lép közbe és csodálkozva néz rám. "Te meg mi a jó francot művelsz??" - kérdezi döbbent hangon. "Nemlátod? Pakolok." - mondtam fennhéjasan. "De mégis miért? A tegnapi miatt?" "Egyáltalán nem, csak egy hónapról van szó" "Mi az, hogy csak?? És mégis miért??" "Ez nagyon hosszú Tomy, majd mindent elmagyarázok. De most mennem kell...de nagyon gyorsan." "És el sem búcsúzol?" "Tomy, nem bevonulok a seregbe, csak elmegyek egy helyre 1 hónapra" "És mégis milyen hely? De attól még el búcsúzhatsz." "Anyámhoz! De ezt most nem tudom elmagyarázni, szóval mennem kell...szia" - majd megölelem, mire ő megcsókol. Na mostmár tutira nem vágok semmit, de jólesett, aztán átöleltem. Aztán még utánam kiáltotta: "Remélem legalább MSNen tudunk kamozni meg dumálni..." "Igen, ez alap, de most szia!" Elenáéktól már előtte elköszöntem. Fájó szívvel hagytam el a házat. Majd az anyám, kink még a nevét sem tudtam, ennyit szólt: "Köszönöm, de nem bánod meg, hogy van aki segít" - majd én egy nagyot sóhajtok, és elhajtunk....

Tovább a hetedik részre!